Ősz
A hajnal éles recsegése, a fáradt szél halk sóhajtása a tarkómon, apám nem fogadott hívásai, a fixír csípős szaga, eldugult lefolyó, mama nevelt paradicsomjai, és az utcán ásítozó tarka falevelek. A napok sziszegik;ősz van. Belebélelem magamat a nyári ölelésekbe, mondatokba, ígéretekbe. Még mindig a gyimesi fenyőfák illatával álmodom, és eszembe jutnak a csángó ember szavai, hogy sokan maguktól viszik be a gyerekeiket az árvaházba, mert nincs pénzük felnevelni őket. Ez az ősz, egy másik ősz. Nem hasonlít semelyik eddigihez sem. Ebbe az őszbe erősen belekapaszkodtam, megmarkoltam, majd szép lassan eleresztettem, hogy zuhanjon és keressen magának talajt, ahová földre érhet. Keresem én is a földetérésemet, gravitáció nélkül száguldok, csukott szemmel. Onnan tudom, hogy felnőtt vagyok, hogy senki sem fogja már a kezemet a becsapódás előtt. Néha nehéz szeretni magamat, anyának, nagymamának kell lenni, pótolni minden családtagot pótolhatatlan önismerettel. Ringatni magamat, ha kell